A halál táncát járva jöttem rá arra, Ki is vagyok én. Síromhoz közel, Sírkereszt fejem fölött… Nincs visszaút, itt a vég. Könnyek, áztatta szemem Lassan lecsukódik, Szívem utolsó dobbanása elhangzik Nincs visszaút, itt a vég. Sokan vannak itt talán 1000. Mennyi barát, rokon, idegen Kit ismerek, kit nem Kit legjobban szeretem Elfelejtettem… itt a vég. Sokan sírnak, zokognak Te mégse vagy itt. Azt hittem halálom óráján Láthatlak még… itt a vég. Szól a tiszteletes, Eltemetni kész Könnyzápor érkezik Nincs mit tenni, itt a vég Halálom óráján Egyedül hagytál Örök sötétségbe zártál |
"Dalolj belül ha fáj is,
Nevess ha zokogni kell
Tanulj meg szenvedni
és akkor boldog leszel!"
Fáj a szív, ha szeret,
Fáj az élet, ha épp nem túl kerek.
Fáj a valóság, mikor nem egy édes álom,
Fáj a világ, mert magamat nem találom!
Amikor azt mondta,: VÉGE ,Megölt,
Szívem megszakadt,s ezer darabra tört!
A bizalom eltűnt mintha sohasem lett volna!
„Örökké szeretlek” Mindig ezt mondta!
Nem hallottam mást csak a lelkem sírását,
Fájt! Tudtam hogy már sosem ölel át!
Ránéztem , és nevetett! Viccesnek találta!
Ez volt életem legrosszabb rémálma!
„Rám nehezedik egy emlék
Egyszer az ablakra fagyott az arcom
úgy vártam valakire
akiről azt hittem, hogy szeret.
Még bennem szoronganak a könnyek
mert nem jött el mégsem.”
Itt ülök egyedül, földön kuporodva
várom, hogy valaki vállam simogassa
várom őt, ki nem jön el soha.”